Későn jött a gondolat, hogy elektronokba véssem a történetem és ezzel egy emlék könyvet állítsak magamnak és azoknak, akik hasonló cipőben járnak.
Igaz ez önmagában érdektelen, csak kikivánkozott belőlem, mert em tudom, hogy in medias res vagy érthetően előlről kezdjem.
Középútat választom:
Vége lett. Hirtelen. Éreztem, hogy már nem olyan, mint volt. Aztán kiderült, hogy tényleg nem olyan. Nem vagyok az a típus, aki csak azért ven valakivel, mert az évek során megszokta, nekem érzelem kell, vágy. Megbeszéltük, legyen vége. Nyitva hagyjuk az ajtókat, ha a másik vissza akar menekülni, de vége.
A bútorokat elfeleztük, a lakást eladtuk.
Kéz a kézben jártunk napokig. Egymást ölelgettük simogattuk órákon át szótlanul. Majd egymás vállán sírva váltunk el.
Így történt